Weboldalunkon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élményért.

Rendben!
preloader

Sikeres gyakornoki programunk

A gyakornoki program nem csupán az egyetemistáknak, főiskolásoknak hatalmas lehetőség, de épp olyan előnyökkel jár a gyakornokokat foglalkoztató cégek számára is. A Honsa Kft. a Pécsi Tudományegyetemmel való együttműködése során már munkatársai között tudhat korábbi gyakornokot.

Egy felsőfokú tanulmányai befejezéséhez közeledő diáknak óriási lehetőség, ha beleláthat kis- és középvállalkozásoknál, akár nagy cégeknél a vállalat működésébe, egy-egy munkafolyamat mikéntjébe. Ezáltal nem csak tapasztalatot szerez, hanem kapcsolatokat is építhet, amely végzősként komoly előnyt jelent számára a munkaerőpiacon.

Vállalatunk oldaláról pedig azért hasznos a gyakornoki program, mert olyan potenciális munkavállalóra tehetünk szert a program során, aki a gyakorlat alatt annyira megszereti a helyet, a kollégákat, a munkakört, hogy tanulmányai végeztével cégünkhöz is jelentkezik. Így a munkaadó befektetett munkája is megtérül.

Egy gyakornok még könnyen formálható, így olyan munkatársat képezhetünk, aki valóban a segítségünkre lehet a későbbiekben. Ezért tartjuk fontosnak a gyakornokot olyan valós feladatokkal ellátni problémamegoldással szembesíteni, amely az adott munkakörökre jellemző. Az első időkben ez plusz feladatot jelent a mentoroknak, de a befektetett munka többszörösen is megtérülhet, és mindannyiunk javára válhat, ha a gyakornok megfelelő képzést, támogatást, információt kap. 

A program sikerességét mutatja, hogy van már olyan munkavállalónk, aki nálunk töltötte gyakorlatát és az egyetem elvégzése után, hozzánk jelentkezett. Azonnal munkába tudott állni, tisztában volt a feladatokkal, a vállalat működésével és kamatoztatja a korábban, nálunk megszerzett tudást.

Zélity Márk pénzügy-számvitelszakon végzett és jelenleg számviteli és HR szakügyintézőként dolgozik vállalatunknál.

- A Honsaval úgy kerültem kapcsolatba, hogy az utolsóelőtti félévemben kellett az egyetemen jelentkezni szakmai gyakorlatra. Az egyetemnek akkor már volt szerződése a Honsaval, és megjelöltem a Honsa-t is az egyik lehetséges gyakorlati helynek. Először szoknom kellett a helyzetet, mert nem volt még ilyen jellegű tapasztalatom. Az elejétől kezdve nagyon sokat tanultam a HR-en és most, hogy teljes munkaidőben dolgozom a pénzügyön is. Mielőtt gyakorlati helyet kerestem, informálódtam másoktól, akik voltak már gyakorlaton, és mind azt mondták, hogy ha olyan helyre kerülsz, ahol jól érzed magad, sokat tanulhatsz, hasznosnak érzed az ott töltött időt, akkor próbálj meg élni a lehetőséggel. Nekem a Honsa mindezt megadta a 3 hónapos gyakorlati idő alatt, így nem volt kérdés számomra, hogy miután végeztem, ide szeretnék jönni - mondja Márk.

Mindig kérünk visszacsatolást a gyakornokoktól a nálunk töltött idejük alatt, és ha az adott beosztás még sem tetszik, akkor keresünk az érdeklődésének, beállítottságának megfelelő pozíciót.

Közvetlen beszállítói státusz: